|
ETSZ - Evangélikus Testvéri Szolgálat; HCSH - Házi Csoportok Hálózata.
Az 1931-ben, Idősebb Gáncs Aladár és mások által kezdett Baráti Mozgalomból nőtt ki az Ev. Testvéri Szolgálat.
Az 1940-es években a különböző gyülekezeti alkalmakat, konferenciákat, evangélizációkat szervezők és végzők önkéntes együttműködése volt.
A HCSH-t már korábban hallottam, de talán én hozom a nagyobb nyilvánosság elé először.
Édesapám hagyatékából őrzöm az "EVANGÉLIKUS TESTVÉRI SZOLGÁLAT" bélyegzőjét.
(Szemelvények Magassy Zoltán 2021. március 20-i körleveléből)
Az alábbi írást teljes terjedelmében adom közre:
LELKIPÁSZTOR
(1940. MÁRCIUS, 157-160. oldal, lejegyezte: Magassy Zoltán-2021)
Magunk között
„Evangélikus Testvéri Szolgálat”
Az új világháború, a világnézetek összecsapása, a materialista korszellem oly helyzetképet tárnak elénk, hogy úgy érezzük elérkezett az idő, amikor meg kell hallanunk Krisztus szavát, amellyel az egyház bástyáinak megerősítésében elvégzendő különleges szolgálatra hívja el a kegyelemkereső hívek seregét.
Sajnos a protestáns egyházak annak a liberális irányzatnak az örökségével terhelten – amely az elmúlt évtizedekből még mindig felénk vetíti árnyékát – állanak az elkövetkezendő idők feladatai előtt.
Tisztában kell lenünk azzal is, hogy szervezeti alapon való megerősödésre nem gondolhatunk, hiszen egyházunk sohasem támaszkodott valamilyen centralizált rendszer hatalmára. Egyetlen védőbástyánk és oltalmunk – Isten Igéjének útmutatása szerint –
a hit mindent legyőző ereje kell, hogy legyen. (Efezus 6,16)
Az erre való utalás – különösen az utóbbi években – gyakran megnyilatkozik főpásztorainknak, egyházi vezetőinknek ajakán, amidőn ugyancsak az egyház jövőjéért aggódó lélekkel mutatnak rá arra, hogy: „…hitvalló egyházzá kell átalakulnia minden keresztyén egyháznak…”, ”egyházunknak hívő munkásokat kell munkába állítania”,… „bizonyságtevő, hívő vezéreket keressünk.” (Lásd: D. Kapi Béla püspök 1939. évi püspöki jelentését)
A cél a fentiekben egészen tisztán és világosan rajzolódik elénk: hívő egyháztagokat kell nevelnünk, hitvalló egyházzá kell átalakulnunk! Hogy a cél eléréséhez vezető utat megtaláljuk, vessünk egy pillantást az evangélikus hívek seregére.
Sajnos – a már vázolt körülmények kihatásaképpen – nagy a száma azoknak, akik csak névleg tagjai az egyháznak. Ugyanakkor azonban még nagyobb a hite annak a kisded csapatnak, amely ott gyülekezik az ellenséges golyók tüzében álló kereszt árnyékában, és kegyelemre vágyakozó tekintetét – a nehéz idők teljes átérzésével – fordítja Krisztus felé.
Ez utóbbiak azok, akik önkéntes szolgálatra kötelezik el magukat Isten iránt, akiknek Isten iránti vágyakozása különleges missziói munkát jelöl ki az egyház számára.
Az ilyen – kegyelemre vágyó, Krisztus felé fordított arcú – hívő lelkek kisebb-nagyobb számban minden egyházi közületben (közösségben) megtalálhatók. Ha az egyház nem rendelkezik azzal az elaszticitással (rugalmassággal), amelynek segítségével alkalmazkodni tud a hívek különleges lelki szükségletéhez, akkor illuzorikussá (hiábavalóvá) válik az az egyházépítő erő, amelyet egyébként ilyen csoport jelentene. Sőt, amennyiben a szektizmus felé sodródik, az egyház veszteséglistáját gyarapítja.
A jövő feladata tehát egyrészt az, hogy ezeket az egyébként nagyon értékes hitvalló lelkeket meg kell tartanunk evangélikus egyházunk számára, másrészt olyan különleges lelki gondozásban kell őket részesítenünk, amelynek segítségével ezeknek élő hite egyházépítő dinamikus erővé alakuljon át. Ezáltal lesznek „sóvá és kovásszá” az egyházban az egyházért, hogy bizonyságtevésük ereje másokat is odavezessen a Krisztus keresztje alá.
Ha tehát hívő egyháztagokat akarunk nevelni, ha hitvalló egyházzá akarunk átalakulni, valóságos magvetést kell végezni: a jó magokat kell elvetnünk. Annyit jelent, hogy ezeket a hitvalókat kell országszerte felkeresnünk, testvéri közösségbe összegyűjtenünk, és ezeknek csapatát kell magjává tennünk az egyház belső megerősödését célzó igyekezetünknek.
Ennek a feladatnak az elvégzésére hívta életre Isten parancsa az „ Evangélikus Testvéri Szolgálat” mozgalmát. Az „ Evangélikus Testvéri Szolgálat” (röviden: ETSZ) közelebbi célja, hogy testvéri közösségbe egyesítse mindazokat az evangélikusokat, akik Luther szavai szerint „komolyan akarnak keresztyének lenni.” Távolabbi és végső célja pedig az, hogy majd – Isten segítségével – ezeknek a kegyelemkeresőknek a példaadása az egész egyházat valóban hitvalló egyházzá formálja át. Az ETSZ jellege és munkájának az iránya nevében is kifejezésre jut. Meg nem alkuvó, és az Ágostai Hitvallás alapján álló, hívő evangélikus lelkek közösségét kívánja elősegíteni. Ennek megfelelően harcot hirdet a szektizmus vagy bármilyen – hitvallásunktól eltérő – irányzattal, egyházunk kárára adott reverzálisokkal (áttérések), és a hitetlenségnek minden más megnyilvánulásaival szemben.
Az ETSZ testvéri közösséget jelent az abban csoportosultak számára. Ennek a célkitűzésnek a keretében felkeresi az egyes gyülekezetekben, és más egyházi közösségekben a - ma még gyakran elszigetelten élő – kegyelemkereső hittestvéreinket.
Így azok a közös imádságban, az egymást megsegítő szeretetben megerősödve könnyebben járható utat találnak a Krisztushoz, és ezáltal is az egyházépítés aktív munkásaivá válhatnak.
Az ETSZ a testvéri közösség áldásaiban részesülő hívek önkéntes szolgálata. A fenti megállapítás kapcsán ki kell térnem itt még arra a kérdésre, hogy a már jelzett célkitűzések érdekében, miért van szükség egy külön szervre: az ETSZ-re?
Mindenekelőtt – minden ily irányú esetleges aggály eloszlatására - le kell szögeznünk: az ETSZ sohasem fog és sohasem akar állam lenni az államban! (egyház az egyházban)
Isten ügye elleni súlyos bűnt követne el az, aki bármilyen megmozdulással még csak a lehetőségét is megadná annak, hogy evangélikus anyaszentegyházunk egysége veszélyeztetve legyen! Az ETSZ nem az egyházon kívül, még csak nem is az egyház mellett, hanem az egyházban akarja elvégezni a céljául kitűzött feladatokat. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésére bent az egyházban – az egyház hivatalos szerveivel állandó kapcsolatban levő – külön szervre szükség van. Ez akkor lesz nyilvánvalóvá előttünk, ha arra gondolunk, hogy célkitűzéseink minden egyházi munkást egyformán kötelező egyetemes rendelkezésekkel semmiképpen sem lennének megoldhatók.
Önkéntes szolgálatra hívjuk el Krisztust kereső testvéreinket, olyan vezetők irányítása mellett, akik adottságaiknál fogva erre különösen alkalmasak.
Az „önkéntes szolgálat” megjelölése, továbbá az arra való utalás, hogy „Krisztust keresőket” gyűjtünk közösségbe az ETSZ keretében – sokak előtt talán abban a téves beállításban láttatja dolgokat, mintha itt híveinknek első-, és másodosztályú evangélikusokra való elkülönüléséről lenne szó. Szabadjon az alábbiakban erre a – nagyon is lényegbe vágó – kérdésre is kitérnem. Igaz az, hogy mozgalmunk a „kegyelemkeresőket” , azokat „akik komolyan akarnak keresztyének lenni” hívja el munkára. A kegyelem felé vágyakozás, a kegyelem felismerése azonban nem jelent semmiféle érdemet vagy magasabbrendűséget! Hiszen maga az is Isten kegyelme, hogy ráeszmélünk a kegyelem tudatára! Azok, akiknek szolgálata útján Isten ezt a mozgalmat megindította, semmivel sem tarthatják magukat ’kevésbé bűnös embereknek’, mint többi hittestvéreink!
Bizonyára semmi emberi tudomány sem lehet alkalmas arra – ezt csak Isten cselekedheti - , hogy akár másról, vagy önmagáról megállapítsa azt, hogy hívő vagy vallásos, vagy bármilyen vonatkozásban különb keresztyén másnál. Azt azonban bárki mondhatja magáról, hogy vágyakozik a kegyelemre; részese kíván lenni annak. Hiszen a kegyelemkeresés éppen abból a tudatból fakad, hogy rászorulunk, mert bűnös emberek vagyunk. Az ilyen ember sohasem emelheti önmagát hiú gőggel mások fölé. Szolgálata kinyújtott kezet jelent azok felé, akik ugyanolyan bűnös lélekkel, de a kegyelem minden reménysége nélkül járják életútjukat.
Az ETSZ mozgalmának csendes munkája több mint egy évi sok reménykedés, bizakodás, kérő imádság után hála a Mindenható Isten megsegítő kegyelmének, a múlt év őszén eljutott odáig, hogy szervezési szabályzat-tervezetét püspöki karunk konferenciája elé terjeszthette. A püspöki konferencia az ETSZ-nek Egyetemes Egyházunk keretén belül való munkáját engedélyezte. A még folyamatban való szervezés befejeztével az ETSZ munkája az indulás kezdeti időszakában főleg evangélizációs szolgálat végzésére korlátozódik. Ezután válik nyilvánvalóvá, hol lesz lehetséges – természetesen mindenkor az illetékes lelkésszel való egyetértésben – ETSZ-csoport megalakítása.
A mozgalom elindulása óta eltelt másfél év alatt sok akadályon át vezetett át bennünket az ÚR! Tisztában vagyunk azzal is, hogy a jövőben gyakran botlik meg lábunk a meg nem értés és a közöny – útunk elé szórt – köveibe.
Mindig erőt adott azonban – és erőt ad a jövőben is – Isten segítségében való bizodalmunk és az a meggyőződés, hogy tusakodó világnézetek harcában nekünk mindig és egyedül a Krisztus Keresztje alatt van a helyünk. Imádkozó evangélikus hívek tábora állhat meg az Ige erejével az egyházat fenyegető veszedelmek sodrában, mert Krisztus ügye végül is mindenek felett győzedelmeskedni fog. (János 15,5)
dr. Ajkay István
egyházmegyei felügyelő, Kisfalud
(Répcelaki kastélyában működött
1947-1952 között a Dunántúli Evangélikus Ifjúsági Misszió.)
Forrás:(157-160. oldalakon) https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/355183/default/doc_url/1940_03.pdf
Ajánlott olvasmány: https://garainyh.blog.hu/2019/07/12/egy_maig_ervenyes_80_eves_puspoki_megallapitas
(az írás utolsó mondatai között találjuk: "„Konferenciánk jelszava egész mozgalmunké is: Jézus győz! Ez vígasztal, bíztat és erősít minket. Mi csakhamar elesnénk, de küzd velünk a hős vezér! Általa Isten dicsőségére menjen ki ez a kis füzet, hogy az Ő végéremehetetlen kegyelmének magasztalására, drága anyaszentegyházunk ébredésére erősödjön az Evangélikus Testvéri Szolgálat.”)
valamint: https://www.garainyh.hu/wordtar2/Evangelikus%20lelkeszek%20igehirdetesei/Turoczy%20Zoltan%20irasai/CSAK%20KEGYELEM.rtf
|
