Egy magyar evangélikus keresztyén NET misszionárius információi * garainyh.hu

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

NÓÉ BÁRKÁJA

2019. március 01. - Andreas

 

MEGÉPÍTETTÉK NOÉ BÁRKÁJÁT A BIBLIA ALAPJÁN
– AZ EREDMÉNY MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚLÓ

 

Pontos mását készítették el Noé bárkájának a Bibliában leírt paramétereknek köszönhetően. A monumentális épület október 25-én nyílt meg a látogatók előtt az amerikai Williamstownban, Kentucky államban.

 

A hatalmas, 100 millió dolláros kiállítás, egy keresztény tematikus park, az Ark Encounter, egy bizonyos Ken Ham által alapított profit-alapú vállalkozás közepén helyezkedik el. Ham szerint a park egy evangéliumi eszköz, melynek célja a kreacionizmus tanítása,
amely Mózes első könyvét szó szerint értelmezi.

“Azzal szembesültem, hogy néhány agresszív szekularista el akarja hallgattatni azokat, akik a Bibliáról beszélnek”, – mondja Ham. “Számunkra tehát az a kérdés, hogyan tudjuk eljuttatni a Biblia üzenetét az emberekhez?”

A bárka 510 láb hosszú, 85 láb széles és 51 láb magas, mely méreteket a Szentírásból vettek. A három emelet összesen 120.000 négyzetláb alapterületű.

A Bibliában a bárka építésére vonatkozó rész így hangzik: “Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kívül szurokkal. Ekképpen csináld pedig azt: A bárka hossza háromszáz könyök legyen, a szélessége ötven könyök, és a magassága harminc könyök. Ablakot csinálj a bárkán, és
egy könyöknyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép és harmad padlásúvá csináld azt.” 
(1Móz 7,14-16)

Az egy könyököt elnagyolt számítás szerint fél méternek szokták venni, pontosabban 44,4 cm.

”Sokkal több, mint amit valaha is el tudsz képzelni” – mondja Ham. “Amikor látod
a szükséges építészeti algoritmusokat, a műszaki diagramokat… és az összes támogatót! Az ezer meg ezer támogatót, akik anyagilag ezt lehetővé tették… úgy értem ez fantasztikus!”

Az épületet a befektetők és adakozók mellett Kentucky állam, Grant County és Williamstown városa is támogatta elkészülésében. Ham szerint a bárkát 62 millió dollárral befektetők támogatták és 38 millió dollár származott adományozóktól.

Többen kritikai megjegyzésekkel illették az államot, amiért kedvezményes adózási feltételeket biztosítottak a vállalkozásnak. A ReasonAdvocates nevezetű csoport pedig bejelentette, hogy tiltakozni fog a parkban ez ellen az “állami finanszírozású vallási szélsőségesség” ellen.

A bárkán látható kiállítás mellett az ArkEncounter parkban található állatsimogató, egy 900 férőhelyes előadóterem és egy 1500 férőhelyes étterem. 

Forrás: dailynews.co.ug

A bejegyzés trackback címe:

https://garainyh.blog.hu/api/trackback/id/tr6214662531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása