541 éve született reformátorunk
A FIATAL LUTHER VALLOMÁSAI A SZENTÍRÁSRÓL
- november 10-én született Luther Márton Eislebenben, ahol másnap, november 11-én, Márton napján keresztelték meg. Ez évben saját szavainak a felidézésével gondoljunk reformátorunkra, aki már fiatal korában is nagy vágyakozással olvasta a Szentírás üzenetét. Ez volt az alapja és a kezdete annak a folyamatnak, amely során 1517. október 31-én, a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Tudjuk, hogy ezekben a hittételekben azt a bibliai igazságot hirdette, hogy a bűnbocsánat egyedül Istennek kegyelmi ajándéka. Így kezdődött a reformáció…
Ifjúkoromban, az 1500-as évek elején senki sem olvasta a Szentírást, úgyhogy mindenki előtt ismeretlen volt. A prófétákat se nem ismerték, se nem értették. Például én húszesztendős voltam már, de Bibliát még nem is láttam. Abban a hitben éltem, hogy a vasárnapi prédikációs könyvekben megírt szentírási részeken kívül nem is létezik evangélium és epistola. Egyszer aztán a könyvtárban találtam egy Bibliát…
Az erfurti egyetem könyvtárában láttam először a Szentírást. Olvasni kezdtem Sámuel könyvénél, de megszólalt a csengő s előadásra kellett mennem. Nagy kedvem lett volna elolvasni az egész könyvet, de akkor nem volt rá alkalmam.
Amikor diákkoromban a Biblia kezembe került, Sámuel anyjának történetét olvastam. Nagyon tetszett a könyv s arra gondoltam, milyen boldog leszek, ha valamikor nekem is lesz ilyen könyvem.
Amikor szerzetbe léptem és mindent elhagytam, kétségbeesve önmagam felől, a Szentírást óhajtottam. Itt a szerzetesek egy vörös bőrbe kötött Bibliát adtak a kezembe. Hamarosan annyira otthonossá lettem benne, hogy tudtam lapról lapra hol mi van és ha egy mondást idéztek, azonnal tudtam az első pillanatban, hogy hol van megírva… Nem is tetszett nekem akkor semmiféle más tanulmány, mint a szentírási tudományok. Borzasztó undorral tanultam a fizikát, közben pedig égett a lelkem, hogy mikor térhetek vissza a Bibliához.
Erfurtban szorgalmasan olvastam a Szentírást. Egy-egy nagyfontosságú ige uralkodott néha egész napon át minden gondolatom felett. Főképp a fontosabb prófétáknál vannak olyan igék – jóllehet nem értettem még őket – , melyekre még ma is emlékszem. Ilyen például Ezékielnél: „Nem gyönyörködöm a hitetlen halálában.” (33,11)
Később természetesen, amikor azt olvastam, hogy az igaz ember hitből él (Róm. 1,17) és emellett még Augustinus iratait is átnéztem, egyszerre megörvendeztem. Amikor felismertem, hogy Isten igazsága nem más, mint könyörületesség, mellyel minket igazaknak számít, ebben kaptam meg a segítséget.
„Igaz” és „Isten igazsága” ezek az igék villámcsapásként hatottak lelkiismeretemre. Megborzadtam, amikor hallottam őket. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell. De amint egyszer ebben a toronyszobácskában tépelődtem ezek fölött az igék fölött: „Az igaz ember hitből él” (Róm. 1,17) és „Isten igazsága”, Isten kegyelméből ezt gondoltam: Ha nekünk, mint igazaknak, hitből kell élnünk, és ha Isten igazsága minden hívőnek üdvösségére van, akkor az nem lehet a mi érdemünk, hanem csak Isten irgalmassága. Mert Isten igazsága az az igazság, mellyel minket Krisztus által igazzá tesz és megvált. Így ezeket az igéket megszerettem. A Szentírás értelmét ebben a toronyban tette világossá előttem a Szentlélek.
Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passiv) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: „Az igaz ember hitből él.”.
Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert.
(Az idézetek forrása: Virág Jenő: DR. LUTHER MÁRTON ÖNMAGÁRÓL, 3. kiadás;
26, 27, 34, 42, 71, 72, 74. oldalak) Válogatta: G. A.
Reformátorunk élettörténete a következő link 7. oldalától olvasható:
