SZENT MIHÁLY LOVA ÉS AZ ELMÚLÁS
(Hat versrészlet a Verstár CD-rom segítségével:)
Petőfi Sándor: Ujonnan visszajött a régi baj
Megérem-e ezt én? Vagy mielőtt
Rivalgó zaj közt harci paripára
Pattanhatnék föl: tán szép csendesen
Ráfektetnek majd szent Mihály lovára?
Ady Endre: Egy templom-alapító álma
Ott összegyülne az én népem
S nyögve, kacagva,
Vörös terítős Szent Mihály lova
Körül, oltár körül,
Babits Mihály: Szent Mihály - Régi vers
És ő nem némul. Nedves tiarája
s fényes szeme sillámlik a sötétbe -
Ó szent Mihály, leborulok elébed.
Kardos angyal, kinek a fény arája.
Juhász Gyula: Temetés
Aranyosan és feketén döcög
Szent Mihály lova őszi fák között.
Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal
De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Petőfi Sándor: E szobában küszködött…
Egy kivánatom leszen, ha
E szobából el kell menni:
Az, hogy engem
Akkor innen
Szent Mihály lova vigyen ki.
Szent Mihály lova
halottszállító saroglya. Fából készült, négy lábbal ellátott eszköz. Temetéskor a koporsót helyezték rá, melyet aztán négy ember a vállára emelve a sírhoz vitt. Nevét feltehetőleg onnan kapta, hogy a kora középkortól Mo.-on is a temetők és a temetés védőszentjeként tisztelték Szent Mihályt. Kat.-ok és prot.-ok egyaránt használták a Szent Mihály lova kifejezést, ami ugyancsak az eszköz nagy múltjára vall. Általában dísztelen volt és feketére festették, de ismeretesek faragott fehér és színes virágokkal díszített, festett példányok is, amelyeket gyermekek temetésénél használtak. Alkalmazását a gyászkocsik szorították ki. – Irod. Takács Béla: A „Szent Mihály lova” (Reformátusok Lapja, 1979. 44. sz.).
