TRIANONRA EMLÉKEZVE

Néhai Pecznyík Pál laikus versmisszionárius archív költeményeiből válogatta leánya ezt a 21 azonos tartalmú, „egy ügyű” alkalmi verset: Trianonra emlékezve…

 

 

                Borulj térdre magyar!

 

Isten színe előtt, borulj térdre magyar,

ha meg nem alázkodsz, bűnöd: halálra mar.

Halálosan komoly, nem játék az élet,

kegyelemből kaptál hatvan, nyolcvan, évet.

 

Bár kedvelője vagy örömnek, gyönyörnek,

ám hamar vége lesz, testi kényelemnek.

Ne néz bús komoran, elmúló évekre,

lelked készüljön fel, az örök életre!

 

Halál angyala bár, a testedre vágyik,

nem kísérhet messzebb, csak a síri ágyig.

Hála, korlátozott, félelmes hatalma,

minden temetőkert, csendes birodalma.

 

Lelked: Istentől van, így az hallhatatlan,

haza hívhatja azt, bármely pillanatban!

Ám ha Jézus által, gyermekévé lettél,

százszorta többet kapsz, múló földieknél.

 

Így gondolj lelkedre, drága magyar népem,

mennyben nem ismernek minket, magyar néven.

Megváltottan leszünk, Isten gyermekei,

égi örökségnek, boldog részesei.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2015. IV. 14.

 

Csak egy magyar hon van! 

 

Lakott Földünk négy égtáján,                                  

létért küzdő magyar népem,                      

él, Északi, Déli sarkon,

Nyugati Keleti téren.
Népek színes családjában,

ne feledjük magyar nyelvünk,

Alkotónknak jóvoltából,

még létezik ősi telkünk.

Szenvedélyes hódítók bár,

Trianonban, megnyirbálták,

de a magyart, a magyartól,

végleg: el nem választhatták!

Szomorú, hogy a nagy Isten,

pártoskodó népe vagyunk,

s ha valami nincs kedvünkre,

hazát, otthont is itt hagyunk.

Mohó jobblét utáni vágy,

oly sok magyart, messze sodort,

sokan későn ocsúdnak fel,

mért hagyták el, az ősi hont!

Drága magyar honfi társak,

velünk vagytok, bárhol éltek,

kies hegyeink, rónáink,               

tapsolnak, ha visszatértek.

Ha nem tudtok anyagilag,

gondolatban, jertek haza,

de soha ne feledjétek,

nincs több: csak egy, magyar haza!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2016. V. 12.

 

 

Egy a hazánk, egy a nyelvünk!

 

Súlyos, véres harcok által,

Isten adta e hont nekünk.

Sok viharos évszázad sem

törhette el, a nevünk.

 

Tizenöt millió magyar,

él a Kárpát medencében,

drága honszeretet lángot

hordoz, dobogó szívében!

 

Honszeretete lángját abból

kiirtani nem lehetett,

ez a láng táplál még ma is,

aggastyánt és kisgyermeket.

 

Mint csecsemő anyatejet,

szívtuk a magyar beszédet,

anyanyelve tartja egybe,

e nagy múltú magyar népet!

 

Gyermekkortól szívünkben él,

imádság, istenfélelem.

Magyar ének, ima szárnyal

itthon, s messze, a végeken!

 

Bár –gonoszul- szétszabdalták,

e szép egységes országot.

Benne: mégis magyar nyelven,

mondunk minden imádságot.

 

Szárnyalj magyar ima, ének,

a kényszerű határ felett,

mit jó anyánk szívünkbe írt,

kitörölni, úgy sem lehet!

 

Egy a hazánk, egy a nyelvünk,

ezt ne feledjük el soha!

Ha szívünk is együtt dobban,

szebb lesz, jobb lesz, e nép sora!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2006. III. 20.

 

 

Egy anyanyelvünk van!

 

Őseink hagyták ránk,

ezt a szép magyar hont,

többször szétszabdalták,

de mindig egybe forrt!

Múlt az idő: s újra,

nyárra váltott a tél,

búzakalászokat

ringat, a nyári szél.

Honunk búzaföldjén,    

ameddig lát a szem,

minden falu, város,

kalászban, búzaszem.

E sok búzaszemből

készül, magyar kenyér,

szelhet majd belőle

a gazdag, a szegény.

Egy a magyar nyelvünk,

mint fehér kenyerünk,

határok fölött is,

mi egyek lehetünk!

Hála és köszönet,

Isten szent nevének,

hogy a Kárpátok közt

zenghet, magyar ének.

Lélekmentő szava,

ne szóljon hiába,

fogadjuk szívünkbe,

s áldjuk Őt, imába.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2014. V. 9.

 

 

            Egységes e nemzet! 

 

Szálka, tövis vagyunk, már ezerszáz éve,

körülöttünk élő szláv népek szemébe.

Ámde keresztyénné vált, ős, magyarságunk,

nomád lovas népből, szolid néppé váltunk.

Lassan szelíddé vált, lovas virtusságunk,

Kárpát-medence lett otthonunk, országunk.

Trianonban ugyan, megcsonkoltak minket,

mégsem téphették szét, magyar egységünket!

Bár Trianon óta, nyolc országban élünk,

de nyelvében mégis egységes, a népünk.

Szétdaraboltan is, egységes e nemzet,

mind a nyolc országban, magyar ének zenghet!

E honban töltöttünk több száz harcos évet,

Isten óvta, védte, e nagy múltú népet!

 

Népünk bár nem méltó, Isten szerelmére,

drága Fiát mégis, feláldozta érte!

Várja, a magyar nép, szent népévé váljon,

s országában egykor, hófehérben járjon.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2010. VII. 26.

 

          Él egy Nemzet!

 

Kárpátok közt, él egy Nemzet,

több mint ezerszáz éve már,

bár most csonkán, szétszabdalva,

nem bírt vele Török, Tatár.

Ős Bolygónkon szétszórva él,

tizenöt millió Magyar,

ám csak úgy lesz szebb jövője,

ha a szíve: egyet akar!

Szláv Nemzetek gyűrűjében,

szálka volt, és az is marad,

csak az Isten nagy kegyelme,

ha szebb jövő felé halad.

Isten, nemzedékek során,

mindig lelt bölcs vezetőkre,

mennyei Szent igazságot,

békességet keresőkre. 

Bárcsak könnyes bűnbánattal,

élő hitre jutna népünk,

hiszen Jézus szíve vágya,

üdvösséget adjon nékünk!             

Milyen öröm volna mennyben,

örülnének az angyalok,

ha lehetnénk minél többen,

újjászületett Magyarok!

Az új Földön, már nem lesznek,

népek, nyelvek, sem nemzetek,

csak Jézusunk vére által

megváltott, hívő gyermekek.

Már itt boldog az a Nemzet,

amely, a menny felé halad,

Magyar népnek is van helye,

Golgotán, a kereszt alatt!

Urunk szánd meg, próbák által

ostorozott, Magyar néped,

Fiad vérén megváltottan,

mennyben imádhasson Téged.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2016. III. 7.

 

 

           Él egy nép!

 

Él egy nép Föld köldökén,

Európa közepén.

Ősi szláv népek között,

földje vérrel öntözött.

Több mint ezer éve már,

él itt: mint kálvárián.

Többet szenved, mint örül,

hét nemzet veszi körül.

Mind a hét, testébe mar,

nem tűrheti: mert magyar!

Régtől él itt nemzetünk,

Isten adta ezt nekünk!

Nem kívánunk semmi mást,

békés együtt maradást.

Mai magyar nemzedék,

bár lehetne példakép.

S ne a széthúzás hona,

ott: béke nem lesz soha.

 

Kárpát bércei között,

keressük: mi összeköt.

Nyolc nemzet, mint egy család,

Úgy vonuljunk földön át,

egyetlen nagy cél felé,

Atyánk trónusa elé!

Ott: nem lesznek nemzetek,

csak megváltott gyermekek.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2013. VII. 3.

 

 

Emlékeztet a kereszt!

 

Ság hegy ormán Trianonra

emlékeztet, a kereszt,

Kis városunk áldozatos

népe, emeltette ezt.

Nem csoda, ha könnyet hullat,

emlékezők két szeme,

szép hazánkat, nyolc országra

szabta, vandálok keze.

Elszakítva várost, falvat,

ezer éves hegytetőt,

három honban folyó Tiszát,

magyar földön eredőt.

Nyolc országnak polgáraként

élnek ma, a magyarok,

némelyikben, verést kapnak,

ha magyarul szól daluk.

Kilenc évtized múltán is

fájnak, kapott sebeink,

magyar földön, nyolc országban

élnek, magyar véreink!

 

Népek Ura, megcsonkított

honban él ma, a magyar,

sokszor vonult át fölötte,

vad háborús zivatar!

Hazánkat bár szétszabdalták,

lélekben: egyek vagyunk,

trianoni határon is

át ível imánk, szavunk.

Írd szívünkbe: egyek vagyunk,

ne feledjük soha el,

ha százszor is eltipornak,

kezed újra fölemel!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2010. VIII. 9.

 

 

Határok nélkül!

 

Határok nélkül

élni, volna jó,

sok határ, testet,

lelket romboló.

Szárnyalj énekünk

határok felett,

éneknek határt

szabni, nem lehet!

Pozsonyban, Rozsnyón,

és a Hargitán,

magyar ima szól,

népünk ajakán.

Zengjen énekünk

szerte, szabadon,

népünk szép hona

régtől, ez a hon!

Nyolc honban élve,

magyar a nevünk,

s míg egyek vagyunk,

el nem veszhetünk!

Anyanyelvünket,

bár nem kedvelik,

ám tőlünk soha,

el nem vehetik!

Magyarul áldunk,

örök Istenünk,

tied szép hazánk,

tied életünk!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2011. IX. 17.

 

 

      Határtalan szeretet!

 

Nyolc nemzet, ős magyar honban,

ég – kupolás nagy templomban,

melyet egykor szent Istenünk,

lakás gyanánt adott nekünk!

Zeng lombsípos orgonája,

benne zsong, nyolc nép imája.

Nyolc nép nyelvén zeng az ének,

a menny és föld, Istenének!

Szívszorító határ felett,

határtalan a szeretet!

Mely bűnös szív után vágyik,

Jézus szívéből sugárzik!

Nem válogat személyeket,

szereti mind, a népeket.

Szereti nyolc nemzet fiát,

látja könnyes arcát, baját.

Szabadulást hozott neki,

bűnéből őt, kimenteni!

Kizárni nem akar senkit,

szeretettel hív mindenkit!

Fényben úszó örök honba,

fáradtakat, nyugalomba.

Ott nincsenek zord határok,

megváltottak mind, barátok.

gyolcs ruhában, hófehérben,

élnek Isten közelében!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2011. III. 18.

 

 

Ima népemért

 

Mint magyar hon hű vándora,

Hozzád esdek, egek Ura!

Imádságra nyitom számat,

ó halld, könyörgő imámat.

 

Nem magamért imádkozom,

népem ügyét Eléd hozom.

Látod, nem törődik Veled,

büszkén hátat fordít Neked.

 

Pedig ha megtérne Hozzád,

megismerné kedves Orcád!

Könyörülj e próbált népen,

forduljon Feléd szívében.

 

Bűne miatt, el ne vesszen,

s e honban soká élhessen.

Bárcsak volna népem, Néked,

áldott imádkozó néped!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2010. III. 8.

 

       Ima népemért!

 

Dicsőséges Istenem,

Téged imád szám, szívem.

Megváltottál engemet,

így lehetek gyermeked.

 

Alázattal kér híved,

ébreszd magyar népemet!

Mi lesz örök lelkivel,

ha bűnében alszik el.

 

Hála, van még kegyelem,

s templomokban, tereken,

harsogjon a hívó szó,

ébredjen az álmodó!

 

Mert rövid a földi lét,

testünkre vár sír, sötét.

De Lelkünkre, szebb hona,

s abban: nem hal meg soha!

 

Hazánk szolgál otthonul,

melyen lelkünk átvonul.

Halál után, célba ér,

Atyánk várja, Jézusér!

 

Lám boldog: ki felébred,

arra vár örök élet!

él majd örök fehérben,

trónusa közelében.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2015. I. 14.

 

 

          Ima népünkért

 

Menyben lakó Édesatyánk,

lakhelyedből, tekints le ránk.

Imáinkban kérve – kérünk,

szánd meg büszke, magyar népünk!

Azt gondolja: ha vallásos,

mennyben várja, aranyváros.

Díszes, vallásos mezbe jár,

ám a szívén, ott van a zár.

Hívőnek képzeli magát,

s vígan vonul, a Földön át.

Tetszésed: jobban megnyerje,

zarándokol sok kegyhelyre.

Mert szomjúság, gyötri lelkét,

de élő vízre, nem lelt még.

Földi forrás, poshadt, meleg,

lelke szomját, nem oltja meg.

Atyánk, fáj a szíved néked,

bűn útján jár, magyar néped.

Bűnét: Fiad vállalta fel,

hogy egy magyar se vesszen el!

Könyörülj a magyar népen,

bálványoktól, Hozzád térjen!

Bűnt kedvelő magyar nemzet,

lelki nyugvást, Benned lelhet.

Drága Fiad: érte is halt,

honába hív, minden magyart!

S aki bűnét, szívből bánja,

vár rá, üdve koronája.

Hála, meghallgattál minket,

megszántad, büszke népünket.

Lelke éljen, Téged félve,

nemzedékről – nemzedékre.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2016. VI. 28.

 

 

                   Ima! 

 

Trianonban, hazugsággal,

nyolc részre szabták hazánkat,

mi egységért esedezve,                   

küldjük Istenhez imánkat.

 

Kárpátok havas bércein,

szabadságunk lángja lobog,

higgyük: újabb ezred évig,

élni fogunk mi, magyarok!

 

Nyolc ország magyar népének,

       esedező, imádsága.

         

 Pecznyík Pál, Celldömölk, 2016-ban.

 

 

     Isten hallja imátokat!

 

Csonka hazánk minden táján,

és a Kárpát medencében,

testvéreim: imátokat,

Isten hallja fenn az égben!

 

Magyar honban, Kárpátalján,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Magyar honban, Erdély földjén,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Magyar honban, Vajdaságban,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Magyar honban, Horvát földön,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Magyar honban, Szlovén földön,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Magyar honban, Szlovák földön,

Isten hallja imátokat,

mert az Ő nagy szeretete,

sosem ismer határokat!

 

Szeretete határtalan,

árad minden határ felett,

imádságban egybe kapcsol,

minden hívő magyar szívet.

 

 Pecznyík Pál, Celldömölk, 2009. V. 20.

 

 

         Magyar ének

 

Itt a Kárpát medencében

települt le, Magyar népem.

Őseinek pora felett,

illatozik rózsaliget.

Hullámzik a búzatenger,

ne éhezzen magyar ember.

 

Magyar földön minden szájon,

panasz helyett, hála szálljon.

Ahhoz: Aki meghalt értünk,

ékes hazát adott nékünk!

Abban minden hegy és róna,

örömünkre dalol róla.

 

Dallam: /Krasznahorka büszke vára/

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2012. VI. 25.

 

 

        Magyar keresztyének!

 

Vallja – e a szívünk, agyunk,

magyar keresztyének vagyunk?

Vagy csak a nevünk keresztyén,

és dicsekszünk vele hetykén?

Szégyen helyett magyarkodunk,

egymásellen, acsarkodunk.

Himnuszunkban, Isten Neve,

mi mégsem törődünk vele!

Egyre nő itt, pártok száma,

nincsen egység, e hazába!

Szabadosság leple alatt,

mindent lehet, mindent szabad.

Dohos, pénzillatú minden,

mert pénz az úr, s nem az Isten!

Nélküle végezzük munkánk,

csoda: ha Ég nem szakad ránk!

Káosz, azért nincs még itten,

mert irgalmas hozzánk, Isten!

 

Urunk hozzád esdünk térden,

könyörülj a magyar népen!

Bár szétszabdalt ősi honunk,

mi egységért, imádkozunk.

Kicsik, nagyok, ifjak, vének,

magyar nyelvű, keresztyének.

Jótevőnk vagy, joggal várod,

rólad tegyen bizonyságot

életünk is, ne csak szavunk,

magyar keresztyének vagyunk!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2014. III. 25.

 

 

  Magyar nyelven!

 

Isten, óvja a magyart,

honát védve, vele tart.

Több mint ezer éve már,

bűnbánót, keblére vár!

Ő adta e szép hazát,

s minden honvédő fiát,

védhesse e drága hont,

ha az ellen, rája ront!

Bár most csonka nemzetünk,

rabszolgák, mégsem leszünk!

Élni itten, van jogunk,

ez a hon, az otthonunk.

Itt pihennek véreink,

porladó testvéreink.

többen vannak föld alatt,

rejti őket, síri hant,

mint élőben, föld felett,

zengve himnusz -  éneket!

Itt a Kárpátok között,

a több nyelvű nép között.

 

Urunk áld meg szép honunk,

váltsd örömre, bánatunk.

S míg sírhant, ránk nem borul,

imádhassunk magyarul!

 

 Pecznyík Pál, Celldömölk, 2011. IX. 16.

 

 

                           Magyar polgárok!            

 

Kárpátok közt, Isten előtt, magyar nyelven hódolunk,

több mint ezerszáz éve már, ez a hon az ős honunk!

 

Anyanyelvünkhöz jogunk van, vallja idős, fiatal,

Kárpátok közt, nyolc országban szárnyal ima és a dal.

 

Nem harcolunk senki ellen, békére vágyik szívünk,

nyolc országban szétszórtan is, magyar egységben hiszünk!

 

Népekkel telített földünk, bármely csücskében lakunk,

anyanyelvünk birtokában, magyar polgárok vagyunk!

 

Őshazánkból elvándorolt, szerte élő magyarok,

ne feledjétek el soha, visszavár szép honotok.

 

Ámha mégis, idegenben, borul rátok sírhalom,

megőrizzük emléketek, ősi magyar ugaron.

 

Ez a bolygó: minden népnek, átvonuló lakhelye,

de nem mindegy, kivel megyünk? Jézussal vagy nélküle!

 

Túlvilágon, két ország vár, fény és sötétség hona,

aki annak polgára lesz, abból nem jön ki soha!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2014. I. 20.

 

 

            Nyolc ország

 

Nyolc országra szabdalták fel,

ős magyar hazánkat,

mind a nyolcban, magyar nyelven

mondjuk el, imánkat.

 

Nyolc országban reggel, este

zeng, a hálaének,

örömére égi Atyánk,

szerető szívének.

 

Nyolc országban élő népem,

hulljon porba térded,

Isten adta – kegyelemből –

ezt a szép hont, néked.

 

Egyek vagyunk, mint testvérek,

bár nyolc honban élünk,

Isten megáld, megtart minket,

ha mi hozzá térünk.

 

Szétszórtságban is velünk van

Istenünk, az áldott,

Kárpátok közt, egyben látja,

mind a nyolc országot!

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2014. VI. 5.

 

 

    Térdre magyar!

 

Isten előtt térdre magyar!

Ő adta az életed,

Kárpát kies bércei közt

hazát, Ő adott neked.

 

Tizenegy évszázadon át,

mint családját, gondozott,

győzelemben, vereségben,

szent karjain hordozott.

 

Bár gyakran elbíztad magad,

és nem törődtél Vele,

pedig hazád: gondviselő

jeleivel van tele.

 

Nem a saját bölcsességed,

nem az erőd, tart meg itt,

Isten vitte győzelemre,

honvédő nagy harcaid.

 

Ha elbuktál, csak azért volt,

mert elhagytad Istened,

jóságát így viszonoztad,

ki annyi jót tett veled?

 

Isten előtt, térdre magyar!

Ne káromold, féljed Őt!

Mennyország lesz örök hazád,

ha eltakar szemfedőd.

 

Pecznyík Pál, Celldömölk, 2007. IV. 2.

 

Külön köszönet Pecznyík Jolán számára, amiért ezeket a verseket édesapja hagyatékából, nyilvános közlésre a rendelkezésemre bocsátotta. G. A. (garainyh)