Egy magyar evangélikus keresztyén NET misszionárius információi * garainyh.hu

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

Advent az Újszövetségben

2019. december 01. - Andreas

Advent az Újszövetségben

 

A 2014-ben revideált új fordítás (RÚF) szerint; az eljövetel, az eljött, eljön, el fog jönni az Úr kifejezések, kéttucatnyi helyen fordulnak elő az Újszövetségben. Tekintsük most át – az új egyházi esztendő küszöbén –, hogy a bibliai könyvek sorrendjében, miként adja tudtul számunkra Isten igéje az adventus Domini: az Úr érkezése örömhírét!

 

            „Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24,3)

            „Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.” (Mt 24,27)

            „Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.” (Mt 24,37)

            „és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Mt 24,39)

            Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” (Lk 7,34)

            „Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” (Jn 11,27)

            Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.” (Jn 16,28)

            „Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének…” (ApCsel 13,23–24)

            „Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.” (1Kor 15,23)

            „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?” (1Thessz 2,19)

            „Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével együtt.” (1Thessz 3,13)

            „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.” (1Thessz 4,15)

            „A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” (1Thessz 5,23)

            „Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti…” (2Thessz 2,1)

            „És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.” (2Thessz 2,8)

            „Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek.” (2Tim 4,1)

            „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig.” (Jak 5,7a)

            „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” (Jak 5,8)

            „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” (2Pt 3,4)

            „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.” (2Pt 3,10)

            „akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét.(2Pt 3,12a)

            „És most, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.” (1Jn 2,28)

            „Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által.” (1Jn 5,6a)

            „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” (1Jn 5,20)

Kérhetjük reformátorunkkal: „Jöjj, népek Megváltója! // Ó, szállj közénk, Királyunk!” (EÉ 131,1.4)

Összeállította: Garai András (Archív, 2014.)

 Képtalálat a következőre: „*jézus bevonul jeruzsálembe*”

 Új egyházi év - új webmissziói lehetőség:

https://prezi.com/hevpb7opdkix/garainyh-latogasson-meg-itt/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://garainyh.blog.hu/api/trackback/id/tr5615332342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása