A Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap "új" Útmutató vezérigéje ez: "Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre." (Jn 1,16) A "régi" ez volt: "Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el." (Jn 1,17)

 Ez az írásom megjelent az Evangélikus Életben is, 2013. őszén, de azóta sem kellett módosítanom benne egyetlen szót sem! A kérdés nem költői: Valóban kaptunk-e és mire kaptuk a kegyelmet?! Az apostolok újszövetségi, gyakori (13-szor olvasható)  köszöntése legyen a miénk is: "Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." (Róm 1,7; 1Kor 1,3; 2Kor 1,2; Gal 1,3; Ef 1,2; Fil 1,2; Kol 1,2; 1Thessz 1,1; 2Thessz 1,2; Filemon 1,3; 1Pt 1,2; 2Pt 1,2; Jel 1,4)

Minden kegyelem az életemben! 

Ez a kijelentés már régóta a sajátom, de állandó „frissítésre” szorul, miként a gyakran használt számítógépes programjaim. A tegnapi hitből és meggyőződésből ma már nem lehet megélni, de mindenkor késznek kell lennünk a számadásra, ha megkérdeznek a bennünk élő reménységről. Így, amikor lapunk főszerkesztője körkérdést intézett az országos evangelizáció néhány résztvevőjéhez a személyes hatásokról; mit is jelent számomra ez a nap, milyen ajándékot kaptam, röviden szólva csak azt mondhatom; megerősítetett ebben a meggyőződésemben, hogy valóban helyesen hiszem és gondolom: minden kegyelem az életemben! – amint ezt már az Élő víz 4. füzetében is megvallhattam évekkel ezelőtt és honlapomon, blogjaimban is örömmel hirdethetem.

Ez a tapasztalat nem csak a sajátom, hiszen a bizonyságtevők fellege vesz körül bennünket, ezért most csak Túróczy Zoltán „háromszoros” püspökünk egyik 1949-ben (még születésem előtt) megjelent bizonyságtételére utalok, mert az ő 120. születésnapját éppen a közeljövőben ünnepelhetjük. A honlapomra is begépelt rövid, „Csak kegyelem” című írásának végén így vall, s e szavai az enyémekké is lettek a konfirmációm óta eltelt fél évszázad során:

„Én mindennap kimondhatatlan szükségét érzem és mindennap csodálatos boldog örömmel mondogatom magamnak újra és újra: az én Istenem csak kegyelem, semmi más csak kegyelem! Minden útja kegyelem! A Golgotha útja is kegyelem! Az én üdvösségem felé vezető útja is kegyelem! Csak kegyelem! Áldassék örökkön-örökké ezért a hihetetlen kegyelemért az Ő szent neve!”

            A két igehirdetésből ennek a vallomásnak az „aprópénzre váltott” igazolását véltem kihallani, s szentírási igékkel alátámasztva megindokolni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Károlinál az év minden napjára jut egy „kegyelmes” igevers!) S Cseri Kálmán áhítataiban is, minden napra kínálja „A kegyelem harmatja” lelki áldásait!

Most tömény tanításában emlékeztetett: Nem felejtette el kegyelmét az Isten! Már az Ószövetségben is hirdetteti az örömhírt. A mi bűneinket nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani! S gondolatban vele együtt mondhattam ezt a megtapasztalást: Isten igazságos, a bűnt megbünteti, de a bűnöst nagyon szereti és meg akarja menteni! Jézus a kereszten helyettem bűnhődött, hogy nekem békességem legyen. S evangélikus „füllel” is, minden szavát el tudom fogadni a 450 éves Heidelbergi kátéból idézett mondatnak: „Úgy leszek Isten előtt igazzá, hogy az én minden érdemem nélkül, egyedül az ő ingyen kegyelméből, nekem tulajdonítja és ajándékozza Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, de csak úgy, ha e jótéteményeket én hívő szívvel elfogadom.” Az igehirdető ezt is idézte Luthernek 1516-ban, tehát még a reformáció (= visszaalakítás) előtt írott egyik leveléből: „Úr Jézus, te vagy az én igazságom, én pedig a te bűnöd vagyok. Magadra vetted az enyémet, és nekem adtad a tiédet. Olyanná lettél, amilyen nem voltál, és olyanná tettél, amilyen nem voltam.” Aki ezt önmagára nézve is igaznak tekinti; az hisz (lásd Jn 3,36)! Mi a kegyelem? – tette fel a sorsdöntő kérdést. Akik már átélhették, vele együtt válaszolhatnak: Az elengedett adósság (lásd Kol 2,14)! S Isten gyermekeit e tény el nem múló, hálás örömmel tölti be; ami a kegyelem munkája bennünk.

A hallottak alapján, arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez a láthatatlan, de valóságosan jelenlévő, ingyen kegyelem tehet minket látható/bb evangélikus keresztyénekké. De csak azokat, akik ezt Krisztusban megtapasztalhatták: „Átölelt Isten nagy kegyelme, / Méltatlanul, érdemtelen.” (EÉ 327) És bizony, a bibliakörben is, én szívesebben hallgattam volna csak az előadó lényegre törő válaszait az előre, írásban megfogalmazott kérdésekre; hogy jól kihasználjuk ezt a kedvező alkalmat, mint a konkrét kérdéseket alig-alig tartalmazó „hozzászólásokat”.

S a záró „iker” igehirdetésben dr. Fabiny Tamás a páli megigazulástan mélységeibe engedett bepillantást a „klasszikus” kegyelmi ige kapcsán: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által.” (Ef 2,8) „Grátisz”, ingyen igazulunk meg Isten előtt. S idézte a hitébresztő John Bunyantól a „Bővölködő kegyelem” című regényéből e sorokat: „Igazságom a mennyben van, az igazságom Krisztus. És azóta békességem van Istennel.” Utalt a beszámolókban elhangzott egyik vallomásra: Én a kegyelem gyermekének érzem magam! S kijelentette, felülről irányított, azaz mennyhez ragadt emberek vagyunk, ha Lutherhez hasonlóan, Jézusban találjuk meg a kegyelmes Istent. Idézte a reformátor e toronyélményét: „Ekkor szinte a paradicsomba léptem be.” Az evangélikus teológiát összefoglaló igehirdetésében a püspök így summázta gondolatait: Jézus érdeméért, kegyelemből állhatunk meg az ítéletben, a hit által. S emlékeztetett reformátorunk szavaira: „Az óembert bele kell fojtanunk a keresztség vizébe!”     

Szükségünk van rá, hogy a hétköznapok rohanásából kiszakadva, a hittestvéri közösségben, a reformáció havában szembesüljünk egyházunk alapvető tanításaival, hogy valóban tudjuk is, kiben s miért hiszünk és erről másoknak is számot adhassunk!

 S a záró, „mozgó” úrvacsora részesei újra átélhették e felette nagy titkot: Én Krisztusban, ő pedig énbennem van. S így megerősödve, missziói lelkülettel végezhetik tanúságtételüket, hogy még sokan eljuthassanak e személyes meggyőződésre: Minden kegyelem az életemben!

Mindkét igehirdetés hanganyaga elérhető honlapomról is: garainyh.hu

Garai András

* * *

Ezeket a bátorító sorokat magamnak s minden kedves olvasónak „grátisz” ajánlom, útravalóul a hétköznapokra…

Füle Lajos

MINDEN KEGYELEM

Az ember gyakran változik

Néha égbe száll és álmodik

Máskor porban csúszik, alig jár

És mindene fáj.

Jól csak az Isten látja őt,

Ki kézben tartja az időt,

Múltat, jelent és jövőt

Együtt lát...

Utak váltakoznak, fény, mélységes éj

De minden kegyelem, minden kegyelem, ne félj!

* * *

 Kép forrása: Internet