Egy magyar evangélikus keresztyén NET misszionárius információi * garainyh.hu

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

Ma 493 éves az Ágostai Hitvallás!

2023. június 25. - Andreas

493 éves az Ágostai Hitvallás 

1530. június 25-én (szombaton), az ágostai birodalmi gyűlésen olvasták fel a Confessio Augustana latin nevet viselő 28 hitcikkből álló iratot. Az Ágostai Hitvallás emléknapjának evangéliuma áll előttünk ez évben az Útmutató reggeli igeszakaszában, s ebben Urunk így bátorít: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32) Az Előszó (amely nem Melanchthontól származik) felett álló zsoltárvers (amely az első hivatalos kiadás címlapján olvasható és az ünnep vezérigéje lett), erről tesz bizonyságot: „Királyoknak is elmondom intelmeidet, és nem vallok szégyent.” (Zsolt 119,46) De miről is szól a világ evangélikusságának egyik legfőbb, mértékadó hitvallása?
A német birodalmi gyűlésen a lutheri reformáció oldalán álló rendek, választófejedelmek, városok azzal a céllal nyújtották be, olvasták fel, és adták át német és latin nyelvű kéziratban V. Károly német-római császárnak, hogy világossá tegyék; „igehirdetőink és a magunk hitvallását a vallás kérdésében: így tanítottak nálunk mindeddig a Szentírás és Isten tiszta igéje alapján.” Tekintsük át e hitvallás I. része 21 fő hitcikkének a címét, mert ezek egyben annak tartalmát is jelzik:
I. Istenről
II. Az eredeti bűnről
III. Az Isten Fiáról
IV. A megigazulásról
V. Az egyházi szolgálatról
VI. Az új engedelmességről
VII. Az egyházról
VIII. Mi az egyház?
IX. A keresztségről
X. Az úrvacsoráról
XI. A gyónásról
XII. A bűnbánatról
XIII. A szentségekkel élésről
XIV. Az egyházi rendről
XV. Az egyházi szokásokról
XVI. A közügyekről
XVII. Krisztus ítéletre való visszajöveteléről
XVIII. A szabad akaratról
XIX. A bűn okáról
XX. A hitről és a jó cselekedetekről
XXI. A szentek tiszteletéről
A hitvallás II. része a megszüntetett visszaélésekről szól a XXII–XXVIII. hitcikkekben. A fő hitcikkek új fordításban a GyLK (Gyülekezeti Liturgikus Könyv) 547-559. oldalain is megtalálhatóak, ezért ezekből csupán három, közismert (?) gondolatot idézünk e „hétköznapi” ünnep kapcsán.
„Ugyanezt tanítják a régi egyházi írók is. Ambrosius ugyanis így szól: »Isten azt végezte, hogy aki Krisztusban hisz, az üdvözül, és cselekedet nélkül, egyedül hittel, ingyen nyeri el a bűnök bocsánatát.«” (VI.) – „Az egyház valódi egységéhez elegendő egyetérteni az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy mindenütt hasonlók legyenek az emberi hagyományok, vagyis az emberek által megállapított vallási szokások és szertartások.” (VII.) – „Augustinus számos könyvében ugyanis védi a kegyelmet és a hitből származó igazságot a cselekedetek érdemszerzésével szemben. Ambrosius is hasonló dolgokat tanít. A pogányok elhívásáról írt könyvében ezt mondja: »A Krisztus vérén szerzett váltság értéktelenné válnék, s az Isten irgalmassága sem győzedelmeskednék az emberi cselekedetek jogigényén, ha a kegyelemből való megigazulás megelőző érdemekért járna; így nem az ajándékozó ajándéka volna, hanem a munkálkodó bére.«” (XX.)
Összeállította: Garai András (garainyh.hu 

 

#AndreasBlog #GaraiNyh (https://www.garainyh.hu/)

Evangélikus Egyszeregy :: Egyházunkról :: A lutheri reformáció ...

www.gyorkony.hu | Györköny község honlapja

A bejegyzés trackback címe:

https://garainyh.blog.hu/api/trackback/id/tr9415811872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása