Egy magyar evangélikus keresztyén NET misszionárius információi * garainyh.hu

GARAI ANDRÁS WEBNAPLÓJA

Az ÚR Jézus tanítása a hitről

2019. október 13. - Andreas

AZ ÚR JÉZUS TANÍTÁSA A HITRŐL – JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN

 

A ma kezdődő hét Útmutató vezérigéje János apostol leveléből való: „Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4) A szeretett tanítvány Urától hallotta ezeket a gondolatokat; (a vers idézetek a RÚF szerint, a Szentírás sorrendjében követik egymást).

            „Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?” (Jn 3,12) „hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,15) „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3,18) „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)

            „Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.” (Jn 4,21)

            „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24) „Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44)

            „Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (Jn 6,29) „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35) „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (Jn 6,40) „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.” (Jn 6,47)

            „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” (Jn 7,38)

            „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” (Jn 10,37-38)

            „Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!” (Jn 11,14-15) „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25-26)

            „Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.” (Jn 12,36) „Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”” (Jn 12,39-40) „Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;” (Jn 12,44) „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (Jn 12,46)       

            „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!” (Jn 14,1) „Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit.” (Jn 14,10) Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!” (Jn 14,11) „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,” (Jn 14,12) „Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.” (Jn 14,29)

            Olvassuk el Bibliánkból a környező verseket is, hogy összefüggésükben érthessük az Ige üzenetét. Ne feledjük reformátorunk javaslatát: A Szentírás önmagát magyarázza! S az ének szavai így bátorítanak: „Az Úr csodásan működik, // Ki kétkedőn kutatja őt, / Annak választ nem ád, / De a hívő előtt az Úr / Megfejti önmagát. // Bízzál az Úrban,” (EÉ 328) Pál és Szilász apostolok tanácsát is szívleljük meg: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” (ApCsel 16,31)

Összeállította: G. A. (2019.10.13.)

Képtalálat a következőre: „a hit”

A bejegyzés trackback címe:

https://garainyh.blog.hu/api/trackback/id/tr9815219998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.